Intézményünk küldetésnyilatkozata
A KOSZISZ Timaffy Endre Általános Iskola, Tündérkert Óvoda és Bölcsőde a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet által fenntartott katolikus szellemiségű intézménye, amely nyitott a más felekezetűek felé. Nevelési elveinek alapja a keresztény vallási és erkölcsi értékek tisztelete, egy humánusabb, erkölcsösebb, igazságra törekvő nemzedék kiművelése.
Célunk: A család által ránk bízott gyermekekből – a szülőkkel együtt - jellemes, művelt keresztény fiatalokat nevelni, akik megtalálják helyüket a társadalomban, és ennek magocskáját már itt az óvodában igyekszünk elültetni. Közösség építésre törekszünk, és meggyőződésünk, hogy az élményeken keresztül tudunk leginkább hatni a gyermekekre. Legyen az játék, mese, kirándulás, vagy akár egy közös szülő-gyermek program, amelyeknek szervezését különösen a szívünkön viseljük és fontosnak tartunk.
Óvodánk bemutatása
Dunasziget a Szigetköz ékessége, folyók által keresztül-kasul szabdalt, erdőkkel övezett kisfalu. Igazgyöngy, ahol a gyermekek nap mint nap a természet közelségében lehetnek.
Az óvodánk társadalmi összefogással 1962-ben épült 2 csoportszobával, amit az iskolával közösen használtak. A gyermeklétszám fokozatos emelkedésével 3 csoportos intézménnyé fejlődött az évtizedek során, amelyek jelenleg tiszta csoportként működnek. (kis, középső, és nagycsoport)
Az óvoda épülete egy 8866m2-es telken fekszik. 3 csoportszoba, tálalókonyha, egészségügyi szoba, felnőtt mosdó, folyosó-öltöző, vizesblokk, tornaterem, lépcsőház az emeleten iroda, nevelői öltöző, nevelői szoba, logopédiai szoba, irattár és kazánház található az épületben Az óvoda belső állaga megfelelő. 2000-ben új tetőt, új vizesblokkot kapott az intézmény.
2011-ben az épület új ablakokat kapott.
Teljes felújítás, napelem, udvari játékcsere 2022-ben történt. Az előudvarban szülői összefogással 2025-ben elkészült a kreszpálya.
Az ételt az iskola konyhája biztosítja. Az óvodában melegítő - tálaló konyha van.
Hatalmas udvarunkon több lombos fa biztosítja az árnyékolást.
Sziklakertekkel és a gyerekek által gondozott virágágyásokkal, konyhakerttel igyekszünk udvarunkat esztétikussá tenni.
Ami pedig talán a legfontosabb, ötleteink és terveink állandóak.
Óvodánkban jelenleg 4 óvónő, 2 pedagógus asszisztens és 3 dajka dolgozik.
Óvodánk alapvető célja:
Az óvodások egészséges életmódra nevelése, harmonikus, sokoldalú személyiségfejlesztése, sikeres iskolai beilleszkedéshez szükséges testi, lelki, szociális és értelmi érettség kialakítása szeretetteljes, biztonságérzetet adó, érzelmekben gazdag óvodai életben, ahol a gyermekközpontúság úgy jelenik meg, hogy tartást, önállóságot ad a gyermeknek.
Fontosnak tartjuk a gyermeki személyiség kibontakoztatásának elősegítését, az életkori, egyéni sajátosságok, eltérő fejlődési ütem figyelembevételével /különleges bánásmód/.
A gyermek és a természet közötti erős érzelmi kötődés kialakítására törekszünk.
Óvodánk alapvető feladatai
● Az egészséges óvodai környezet megteremtése, az óvodások testi, lelki szükségleteinek kielégítése.
● Ezen belül: az egészséges életmód alakítása
az érzelmi, az erkölcsi és közösségi nevelés,
az anyanyelvi-, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása
Saját pedagógiai programmal dolgozunk.
Nevelőtestületünk a magyar óvodapedagógia hagyományait és a reformpedagógiai törekvéseit ötvözi a helyi igényeknek is megfelelő nevelési rendszerbe.